STÍLUSOK 1 - WABI SABI
Mitől szép a csúnya és mi a bonyolult az egyszerűségben?

Zöldnek lenni sokféleképpen lehet. Ami közös bennünk, hogy felelősen gondolkodunk a világról, igyekszünk átlátni a működését és helyes döntéseket hozni a legjobb tudásunk szerint. Vannak alapigazságok, amiket mindenki elfogad, de a konkrét módszerek, megoldások már igen eltérőek lehetnek. Attól, hogy zöldek vagyunk, nem lesz egyforma az ízlésünk sem, hiszen az ízlés nem értékrendbeli, inkább érzelmi kérdés. Vagyis egyáltalán nem racionális és nem is igazán választás kérdése. Ezt a sokféleséget igyekszem körbejárni stílusokról szóló sorozatomban, melyben a jellemző stílusjegyeken túl – ahol lehet – kitérek az egyes irányzatok eszmei hátterére is.

A sorozat első tagjának választott wabi sabi mindjárt a lehető legmagasabbra teszi a mércét, hiszen ez igazából nem is egy stílus, hanem egy átfogó esztétikai rendszer, amelynek több rétege van. Metafizikai értelemben azt állítja, hogy minden dolog a semmiből jön és a semmi felé tart. Szellemi szinten azt mondja, hogy az igazság a természet megfigyeléséből szűrhető le; a nagyság a jelentéktelennek tűnő, nehezen észrevehető részletekben rejlik; a szépségnek pedig semmi köze a tökéletességhez, viszont előcsalogatható a csúnyaságból. Gondolati szinten a szükségszerű, elkerülhetetlen dolgok elfogadására buzdít. Morális értelemben pedig arra szólít fel, hogy szabaduljunk meg mindentől, ami felesleges, és hogy a belső hierarchiára fókuszáljunk a külső helyett.

wabi4_fekvo.jpg

Az anyagi szinten megnyilvánuló wabi sabi

A wabi sabi materiális minőségei, vagyis a dolgok kinézetére és érzetére vonatkozó megállapításai állnak a legközelebb ahhoz, amiket stílusjegyeknek lehetne nevezni. Nem érdemes azonban szó szerint értelmezni ezeket az „instrukciókat”, mert könnyen belecsúszhatunk egy félresikerült wabi sabi díszletbe. Vannak enteriőrök, amik látszólag parádés módon vonultatják fel az összes felsorolt stílusjegyet, de közben felszínesek maradnak, és éppen az hiányzik belőlük, ami a wabi sabi lényege: a természetes egyszerűség bölcsessége.

A természetes folyamatok láttatása

A wabi sabi tárgyak természetes anyagokból készülnek, amik érzékenyen reagálnak a külső körülményekre, ezáltal hűen őrzik az időjárás és az emberi használat nyomait. Kopnak, fakulnak, rozsdásodnak, repedeznek, időnként eltörnek: ilyenkor nagy műgonddal megjavítják őket. Mindez azonban nem von le az értékükből, sőt... Az ilyen tárgyak történeteket mesélnek, ez teszi különlegessé őket.

Szabálytalanság

A wabi sabi tárgyak nem a hagyományos értelemben vett jó ízlést követik. Bár tudják, hogyan kellene „helyesen” csinálni, szándékosan „rosszul” csinálják, mint amikor a gyártási folyamat során megengedik a véletlenszerűséget. Emiatt gyakran furcsának, félresikerültnek, esetlennek, néha csúnyának tűnhetnek a wabi sabi tárgyak. A logikus, racionális hozzáállás nem segít ezt megérteni, csak ha ráérzünk a wabi sabi intuitív világképére.

fejlec2_fekvo.jpg

Meghittség

A wabi sabi tárgyak kicsik, kompaktak, csendesek, befelé fordulóak, arra biztatnak, hogy menj hozzájuk közelebb, érintsd meg őket, kerülj kapcsolatba velük. Így akarják az emberek és a tárgyak közötti távolságot csökkenteni. A terek is kicsik, intimek, kevéssé megvilágítottak, ellenben nyugodtak, békések, csöndesek. Úgy ölelnek körbe, mint az anyaméh, hogy elősegítsék a befelé fordulást, az elmélkedést.

Szerénység

A wabi sabi tárgyak sohasem harsányak, nem kiabálnak, nem akarják erőszakosan felhívni magukra a figyelmet, inkább belesimulnak a környezetükbe. Használat közben, a használat által válnak értékessé, ezért sohasem lehet belőlük múzeumi tárgy. És még egy dolog, amiben a wabi sabi nagyon másként gondolkodik, mint mi: a tárgyak alkotója egyáltalán nem fontos, sőt, az a legjobb, ha egyáltalán nem lehet tudni, ki az.

Anyagszerűség

A wabi sabi tárgyak általában helyben vagy a közelben fellelhető anyagokból készülnek. Jellemzően durván megmunkáltak, nyersek, finomítatlanok. Erőteljes a textúrájuk, tapintásra is érdesek, egyenetlenek, hepehupásak. Föld minőséget hordoznak.

annie-spratt-227757-unsplash.png

Színek és formák

A wabi sabi a meleg, sötét, fakó színeket kedveli. A földszínek közül a szürke végtelen árnyalatait, a színes barnákat és feketéket. Időnként használ világos színeket is, pl. piszkos fehéreket, mint a fehérítetlen pamut, a kender vagy az újrahasznosított papír. Lágy, íves, organikus formák jellemzik. Metafórája egy tálka (szabad, tetején nyitott forma), ellentétben a modernizmussal, amiknek a metafórája egy doboz (szögletes és zárt).

Egyszerűség

Ez a wabi sabi lényege, mégis ezt a legnehezebb kivitelezni. Hogyan legyünk mértékletesek anélkül, hogy puritánná válnánk? Hogyan pucoljunk le minden felesleget anélkül, hogy sterilizálnánk környezetünket és kiirtanánk belőle a költészetet is? Hogyan szenteljünk figyelmet az összes szükséges részletnek anélkül, hogy elvesznénk bennük? Hogyan érhetjük el az egyszerűséget anélkül, hogy unatkozni kezdenénk? A kulcs a bölcsességben rejlik: minél tisztább a tudatunk, annál tisztább, esszenciálisabb lesz a végeredmény.

Mitől olyan hatásos a wabi sabi stílus?

A mögötte lévő filozófia mélységétől és igazságától. Az ad neki tartalmat, kisugárzást, erőt. A wabi sabi filozófiát nem lehet eljátszani, megjátszani. Ha valaki mégis megpróbálja, csak kulissza lesz belőle.

Forrás: Wabi-Sabi for Artists, Designers, Poets & Philosophers (szerző: Leonard Koren)

A bejegyzés trackback címe:

https://greenster.blog.hu/api/trackback/id/tr4314852280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GREENSTER

Egy blog az egyszerűbb, tudatosabb, természetesebb, zöldebb otthonról.

Friss topikok

Archívum