A legutóbbi poszt végén azt ígértem, hogy végre bemerészkedünk a lakásba is. Egy darabig vacilláltam, hogy melyik helyiséggel kezdjem, és már majdnem elcsábultam a konyha irányába, de mégiscsak az előszoba tűnt logikusabbnak, hiszen általában ott közelítjük meg a lakást. Kivéve, amikor a terasz felől, mert akkor rögtön a konyhába csöppenünk... Na annyi baj legyen, majd az lesz a következő!

Kutya-szoba kilátással

Az előszobával kapcsolatos legérdekesebb sztorit már jó pár héttel ezelőtt ellőttem az Instagramon, de hátha vannak "páran", akik még nem olvasták. Ez pedig nem más, mint a bejárati ajtónk története. Ami minden valószínűség szerint rögtön szembeötlik rajta, az a kis ablakszem, amin Kornél kukucskál ki éppen a második képen. Ennek az ajtónak eredetileg volt négy üvegkazettája, méghozzá nem is akármilyen, hanem "csudaszép" domború üveg. Ebből a négy üvegkazettából a legalsó betört, amit kicseréltettünk egy sima üvegre.

Amikor elkészült az új előszobánk, arra gondoltunk, hogy nem veszünk új ajtót, hanem beépítjük a régit, de előtte felújítjuk kicsit. Nem szerettem volna üvegezett ajtót, ezért a férjem a kedvemért kicserélte az üvegkazettákat falapokra. Az egyetlen, nemrég csináltatott sima üvegünket viszont nem volt szívünk kidobni: innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ezt a kis ablakot meghagynánk Kornélnak, hogy azon keresztül szemmel tarthassa az utcát, mivel az előszobában van a helye. Az ötlet bevált, csak akkor nem örülünk neki, amikor megugatja a járókelőket vagy a szomszéd macskát, de lehet, hogy erre az ablak nélkül is hajlamos lenne...

Nem kell mindent túlbonyolítani...

Ez a hozzáállás úgy általában is érvényes az otthonunkra, de az előszobára különösen igaz. Képzeljetek el egy másfél méter széles, 2,2 méter hosszú helyiséget, aminek a berendezése elég egyértelmű volt. A bejárati ajtó mellett van egy 50 cm mély falfülke, ezt teljes hosszában bebútoroztuk, a többi a közlekedő. A bútorozás abból állt, hogy csináltunk egy 140 cm-es padot a cipőknek, mert ennyi hely maradt Kornél fekhelye mellett. A pad és Kornél feje fölött felcsavaroztunk egy 20 cm széles deszkát, de még előtte beletekertünk vagy egy tucat fekete, konyhai fogantyút, ebből lett az akasztó. Készült egy kalaptartó is, a cipősszekrényhez hasonlóan a házunk alapozásához használt zsaludeszkából.

Menet közben kifogytunk az anyagból (mivel előtte már a könyvespolc és a hálószoba falburkolata felszívta a nagyját), így nem tudtuk végigcsapni a falig, ami azóta is zavarja a szemünket, mert befejezetlen érzetet kelt. Valamit ki kell majd találni, hogyan lehetne eltüntetni azt az űrt, ami Kornél feje fölött tátong. Amint ezt leírtam, eszembe is jutott valami. A mostani kalaptartónk (ami ugyanolyan szerkezetű, mint a cipőtartó, csak fele olyan magas) félig diszfunkcionálisan működik, mert nem használjuk ki a tetejét. Lehet, hogy érdemes lenne szétszedni, és átvariálni kicsit, hátha valami jó sülne ki belőle. Ez klasszikusan az az eset, amikor a funkcióból (jelen esetben diszfunkcióból) kiindulva jön egy ötlet, ami automatikusan feloldja az esztétikai problémát is.

Hajópadló lent és fent

Az előszobában (a konyha-nappalihoz hasonlóan) egyszerű hajópadló van. Sokáig bosszankodtunk miatta, hogy a keményolaj, amit használtunk, besárgította a fát (akkor még nem tudtam, hogy mit lett volna a jobb megoldás ehelyett), de néhány év elteltével szépen visszakopott róla az olaj, különösen az intenzíven használt részeken. Nekem személy szerint jobban bejön ez az őszinte felület, mint sok méregdrága fapadló, amik valahogy műnek tűnnek ehhez képest. De nem szeretnék általánosítani, nekünk, akkor, ebbe a lakásba ez volt a megoldás. Az akasztós falra szintén hajópadlót raktunk burkolatnak, bár másfajtát (kicsit szélesebb és fózolt), amit fehér színű keményolajjal kentünk le. Ez a felületkezelés abszolút bevált ebben a pozícióban, szép is, takarítható is, pedig elég komoly kiképzésnek van kitéve, pl. Kornél háta mögött, illetve a konyhában, de erről majd a következő posztban.

Gyertek egy kicsit beljebb!

Ahhoz képest, hogy milyen kicsi az előszobánk, elég sok mesélnivalóm volt róla... Egy önálló posztot mégsem szenteltem volna neki, ezért úgy döntöttem, hogy egy füst alatt a nappalit is bemutatom nektek. Ahogy azt a kezdetekről szóló írásomban elmeséltem, az eredetileg 33nm-es kis lakásunkhoz lényegében egy új konyha-étkező-nappalit építettünk. Ezt a három funkciót összesen 26,4 nm-en oldottuk meg, vagyis akkorára építettük, hogy még éppen elég legyen. Nagyon okosan át kellett gondolni a közlekedési útvonalakat, a bútorozást, a cuccok mennyiségét, de működik a dolog, mindennek van helye és nem érezzük kicsinek a teret.   

XL-es rajztábla fillérekből 

A nappali leginteraktívabb része a majd 7 nm-es firkafal, ami nem csak a gyerekeket szokta alkotásra ösztönözni. Egy olyan falat fogtunk be erre a célra, amit amúgy sem lehetett volna bútorozni, mert közlekedési útvonalra esik. Az előállítása rendkívül egyszerű volt: fogtunk egy doboz fekete táblafestéket és (talán 3 rétegben) lefestettük vele a falat. Nem került többe ötezer forintnál, és nagyon sok örömet okoz az egész családnak. Ezen a falon kapott helyet a TV és a DVD gyűjteményem (tudom, ez egyáltalán nem minimalista, sőt, nem is korszerű, de kötődöm hozzájuk, mert régen sokat jelentettek nekem ezek a filmek). Mivel a földre nem rakhattunk bútort, minden felkerült a falra. A polc fejmagasság fölött fut, így nem zavar senkit a közlekedésben.

A könyvespolc, ami szintén nem került pénzbe

A nappali másik meghatározó eleme az általunk készített könyvespolc. Kb. 1200 kötetet kellett elhelyeznünk, ezért valami okos, ügyes megoldást kellett találnunk, ami nem kerül sokba. Mit tehet ilyenkor az ember, elkezd azon gondolkodni, hogy mi az, ami adja magát, ami kéznél van. Esetünkben egy csomó zsaludeszka és egy ügyes kezű férfi volt a háznál, a többi már jött magától. Az alapozáshoz használt cementes deszkát a férjem lecsiszolta, kitalált egy faék egyszerűségű szerkezetet, majd 1 nap alatt összeállította az egészet. Teljesen natúran hagytuk a fát, még felületkezelést sem kapott. Az éleit lefestettem fehérre (az előszobai polcokét feketére), ennyi volt a dizájn. 

A könyvespolcunk történetének három fontos tanulsága van:

1. az újrahasznosítás környezetbarát: egyébként építési hulladék lett volna a zsaludeszkából;
2. az újrahasznosítás olcsó: csak egyszer kellett kifizetni a deszkát, a könyvespolc már ingyen volt;
3. az újrahasznosítás gyors: más akár hónapokat is kénytelen várni arra, hogy az asztalos elkészítsen neki egy ilyen léptékű bútort. 

A Meseház sorozat következő részében a konyháról és az étkezőről lesz szó, amik ugyanebben a szellemben készültek, úgyhogy ott is számíthattok pár kreatív ötletre. ;)