Meseház projekt - A konyha és az étkező

Amikor 2011 végén Piliscsabára költöztem, nem volt konyha a lakásban egyáltalán. De nem is volt rá szükség, mert akkor ez még egy legénylakás volt, a "mamakonyha" pedig karnyújtásnyira a szomszédban. Ennek az előnyeit még én is élveztem egy darabig, a pici mellett pedig kifejezetten jól jött, hogy valaki főzött ránk. Aztán persze elérkezett az a pillanat is, amikor az önállóság már fontosabb lett a kényelemnél, és ehhez egy saját konyhán keresztül vezetett az út. 

Első lépésként a régi házban, a mostani hálószobánk helyén alakítottuk ki a konyhánkat, ahogy az eredetileg is ki lett találva. Ez egy picike, nem egészen 9 nm-es helyiség, amibe a konyha-étkező funkción túl bezsúfoltunk egy kinyitható kanapét is. Abban az időben létkérdés volt ugyanis, hogy legyen hová kimenekülni a síró pici mellől éjszakánként (na nem magamra gondolok, mielőtt még bárki félreértené, én két évig egy ágyban aludtam mindkét gyerekemmel, mert igény szerint ettek a drágák...). 

A konyhával kapcsolatban nem voltak (lehettek) nagy igényeink. Alulra megvettük a legolcsóbb ikeás frontot, egy egyszerű, laminált munkalappal. Felülre meglévő polcok felhasználásával készítettünk nyitott tárolót. Volt még egy kamraszekrényünk, ami elég hasznos találmány arra az esetre, ha valahol nincs hely rendes kamrának. Étkező asztalnak egy lomtalanításon szerzett, rozoga kis asztalt használtunk két összecsukható, műanyag székkel. Az asztalka legalább tömör fából volt, ami nyilvánvaló hiányosságai ellenére is szerethetővé tette ezt a tárgyat (most a műhelyben lakik egyébként). 

2014 tavaszán indult az építkezés, melynek során egy új konyha-étkező-nappalival bővítettük meg a lakásunkat. A konyha tervezésénél az volt a kiindulási alapunk, hogy a meglévő konyhánkból, amit csak lehet, átmentünk az újba. Itt már egy kicsit több helyünk volt megoldani mindezt: a korábbi 2,5 m helyett 4 egész méter jutott erre a mutatványra. A meglévő, fehér szekrényeinket kiegészítettük pár új elemmel, ez adta a konyha vázát. A többi menet közben, szervesen alakult. Időnként eltértünk a tervektől, ha úgy adódott, és legtöbbször abból főztünk, amink volt. Az eredményt itt láthatjátok:

konyha_etkezo_ki_kicsi.jpg

Fotó: Körmendi Imre (Nők Lapja Enteriőr)

A sok szép fa a legolcsóbb konyhabútort is életre kelti

A legfontosabb előrelépés az volt, hogy megjelentek az igazi anyagok a konyhában. A hátfalat bevállalós módon fával burkoltuk ugyanúgy, mint az előszobában. Hajópadlót használtunk hozzá, amit fehér színű keményolajjal kezeltünk le. Csak a tűzhely mögött kapott egy panelt, hogy védje a zsírtól, a többi helyen szabadon hagytuk. Nem bántam meg egyáltalán, teljesen kezelhető a dolog, takarítható a felület. Aki tisztaságmániás, annak azért nem ajánlanám, mert kicsit színeződik, sárgul itt-ott, de ez engem nem zavar, patinásnak látom tőle.

A másik komoly szintugrás a tölgyfa munkalap volt a laminált után, amit barterben csinált nekünk egy asztalos barátunk. Itt ugyanaz a helyzet, mint a fal esetében: mivel igazi fáról van szó, ami csak olajozva van, egy idő után törvényszerűen foltos lesz, nem marad makulátlan a felülete. Ezt valaki vagy el tudja fogadni, vagy nem. Ha nagyon zavaróvá válna a dolog, vissza lehet csiszolni, és újraolajozni. 

Mivel szabadonálló hűtőnk van, ami nem túl szép látvány, azt találtuk ki, hogy a pult anyagával megegyező tölgyfa stafnikkal takarjuk ki az oldalát. A hézagok miatt engedi szellőzni a hűtőt, vizuálisan mégis kellő védelmet nyújt. A hűtő fölötti szekrény fontos tárolóhely, ami nélkül nem boldogulnék a konyhában, ennek az oldalát is el kellett viszont valahogy takarni. Először is feketére festettük, majd tavaly karácsonyra egy tölgyfa furnérból készült kis polccal lepett meg a férjem, amit ide gyártott méretre. Mondanom sem kell, hogy pillanatok alatt belaktam, ez nekem sosem okozott gondot. :)

Még egy említésre méltó dolog akad a pult alatt: az a gurulós tároló, amit a hűtő és a mosogató között fennmaradt bő 30 cm széles hely kitöltésére találtunk ki. Nem egy nagy kaland az egész: összesen 4 db ikeás fadoboz kellett hozzá (2 nagy és 2 kicsi), 4 kerék, meg némi festék. Azon túl, hogy kedves látványt nyújt, praktikusan használható extra tárolót biztosít. Az egyik kis ládában hagymát, a másikban a bevásárláshoz használt különböző zsákokat, a nagyokban tartós élelmiszereket, palackokat tartok.

konyha_1_kicsi.jpg

Fotó: Volom Sára (Photon)

A konyha fő attrakciója: a DIY pohártartó

Ezt a tárgyat annyira kedvelem, hogy külön fejezetet szenteltem neki a konyhán belül. Az elkészítése rendkívül egyszerű volt, maga az alapötlet viszont szerintem zseniális! Amikor kialakult, hogy nem lesz zárt szekrényünk a poharaknak (illetve a sima poharaknak van, csak a talpasoknak nem jutott ott már hely), arra gondoltam, hogy veszek olyan fém síneket, amiken a vendéglátó helyeken tartják a poharakat. Szerencsére nem találtam meg a tutit, így nyílhatott terep a férjem kreativitásának. Elmondtam neki a problémámat, ő pedig fogta a polcainkat, és fűrésszel bevagdosta a végüket kb. 20 cm mélyen, így két borospohár elfér egymás mellett, méghozzá három sorban egymás mögött. Csak arra kell figyelni, hogy a vastagabb nyakú poharaknak szélesebb járat kell, különben bele fognak szorulni, így jártunk mi a pálinkáspohárral...

Magukat a polcokat egyszerű, barkácsáruházakban kapható, 40 cm-es ragasztott fenyő lapokból készítettük, amiket a barátaink által kikukázott, retró fém konzolokkal erősítettünk fel a falra. A polcokat csak pácoltuk, ami viszont nem volt egy nyerő ötlet, mert szőrös maradt a felület, így gyakorlatilag nem lehet letörölni, mert beleakad a rongy. Egyszer rászánom magam, és átkenem őket valamivel.

Ahogy láthatjátok, nagyon egyszerű, olcsó, low tech konyhát építettünk. Nincs benne mosogatógép, hét nyelven beszélő sütő, dizájnos páraelszívó, de még rendes pultvilágítás sem. Ennek az az oka, hogy menet közben a konyha felső része átterveződött, így végül úgy jártunk, hogy a pultvilágításhoz szükséges kábel a mosogató fölött böki át a falat, egy olyan ponton, ahol már épp nincs fölötte semmi. Mivel ezt a kábelt így nem tudjuk használni, viszont jó csúnya, "elegánsan" eléakasztottam egy képet.

konyha_2_kicsi.jpg

Fotó: Volom Sára (Photon)

Az étkező

Az étkezőnél érdemes talán azzal kezdeni, hogy miért pont ebben a pozícióban van az asztal, ez ugyanis sok mindennel összefügg. Ennek megértéséhez valamennyire át kell látni a lakás alaprajzát, az egyes funkciók kapcsolatát és a közlekedési útvonalakat. A konyhapult és az étkezőasztal közötti 90 cm-es folyosó három funkciót tölt be egyszerre: konyha, étkező és közlekedő egyben. A konyha és az étkező funkció térbeli áthatása okoz időnként konfliktusokat a családban: a férjem utálja, ha mászkálnak a háta mögött evés közben, ezért úgy egyeztünk meg, hogy aki a konyha felőli oldalon ül, az szolgálja ki a többieket. Ez az ütközés egyébként kiküszöbölhető lett volna, ha egy kicsivel szélesebbre tudjuk hagyni a folyosót, de sajnos nem volt több helyünk erre a nyílászárók kiosztása miatt. A közvetlen teraszkapcsolat nagyon jót tesz a konyhának, mindenkinek csak ajánlani tudom, akinek van rá lehetősége. A majd három méteres asztalunk egészen a faltól indul, ezáltal kvázi térelválasztóként szolgál a konyha és a nappali között.

Azért szerettem volna ilyen nagy asztalt, mert úgy képzeltem, hogy ezen nemcsak enni fogunk, hanem játszani, tanulni, dolgozni, mikor mire van szükség. Egy ekkora asztalt készen megvenni kész anyagi csőd lett volna, ezért persze ezt is okosan oldottuk meg. Pallóból készült a váza, feketére festett CK lapból a lapja. Az egyik végét a falhoz erősítettük, a másik végét két vékonyka láb tartja, így kicsit olyan érzés, mintha lebegne ez a monstrum. Az asztal egyetlen díszét egy öreg, szúrágta deszka adja, amit edényalátétként használunk az étkezésekkor. Amíg ezt a tárgyat oda nem raktuk az asztal közepére, döglött volt az a nagy fekete felület, az öreg fa viszont csodálatosan életre keltette, és nagyon jól mutat a sötét háttér előtt.

etkezo_1.jpg

Fotó: Volom Sári (Photon)

Az asztal mögötti falfelületnek szintén fontos szerepe van a hangulat megteremtésében. Oda egy olyan polcot álmodtunk, amin a számunkra esztétikai és érzelmi értéket hordozó, személyes tárgyaink kaptak helyet. Itt laknak egy régi barátnőmtől ajándékba kapott japán tálkák, amiket reggelizéshez használunk napi szinten, a szomszédasszonyomtól szerzett terrakotta teás készlet, a férjem nagymamájától örökölt csodálatos, régi tárgyak, az anyukámtól elhozott különlegesebb kerámiák. Mindehhez egy kissé japános hangulatúra sikerült fali tárolót készítettünk, aminek a polcai szokásunkhoz híven újrahasznosított faanyagból készültek. Itt nem zsaludeszkát, hanem a kertből előásott garázs fedlapokat használtunk fel erre a célra. Elképesztő ereje lett ennek a falnak: egyszerre nagyon materiális, anyagszerű, ugyanakkor mély szellemi-lelki tartalmakat hordoz. 

Nem kell sok hozzá, hogy egy otthon jól működjön. Pontosabban nem kell sok PÉNZ hozzá. Amiből sok kell, az a figyelem, a türelem, valamint önmagunk, szokásaink, szükségleteink és tárgyaink minél mélyebb ismerete. A mi konyha-étkezőnk attól működik jól, hogy beletettük ezt a figyelmet, funkcionálisan kihoztuk belőle a maximumot és megtaláltuk azokat az anyagokat, tárgyakat, amik számunkra értéket hordoznak. 

A Meseházat bemutató sorozat következő, egyben utolsó darabjában sok izgalmas téma vár még rátok: a hálószoba és a gyerekszoba titkait fogom megosztani veletek. Tartsatok velem!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greenster.blog.hu/api/trackback/id/tr6315003636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GREENSTER

Egy blog az egyszerűbb, tudatosabb, természetesebb, zöldebb otthonokért.

Friss topikok

süti beállítások módosítása