Jártatok már úgy, hogy elsírtátok magatokat a skanzenben vagy éppen az állatkertben? Én nem is egyszer. Nem állítom, hogy teljesen normális ez a reakció, és hogy mindenkinek könnyekben kellene kitörnie hasonló helyzetekben, mindenesetre érdekes, hogy mi az, ami ennyire mélyre megy ilyenkor bennem. Az is izgalmas kérdés persze, hogy mi köze van ennek az egésznek az etno stílushoz? Szerintem elég sok.

Három ilyen konkrét esetre emlékszem. Az egyik a szentendrei skanzenben történt, egy füstös konyhás házban. A döngölt padló és a vályog falak anyagszerűsége, a csodálatos földszínek, a füst csípős szaga tapintható, átélhető közelségbe hozták a régi, paraszti világot. A másik eset az állatkertben volt, ahol véletlenül csöppentünk bele egy őstörténeti kiállításba a gyerekekkel. Sikerült olyan hatásosan megidézni a több milió évvel ezelőtti múltat, hogy beleborzongtam. Gyorsan ki is jöttünk, úgy felkavart a dolog. A harmadik, egyben legfelemelőbb élmény a noszvaji barlanglakásokban ért, ahol a művésztelep vezetője kalauzolt körbe minket. Az emberi kéz formálta, organikus terek, a kőbe vájt formák, minták egészen elementáris erejűek, a képzőművészek által készített lebegő installációk pedig megható kontrasztot alkotnak a masszív kőfalakkal. Az egész helynek van egy különleges, éteri hangulata, csendje, mintha megállt volna ott az idő. 

Mindhárom élmény a múltba repített vissza, az anyagon keresztül váltva ki a lélek kapcsolódását a kollektív emlékezethez.

A képen az egyik noszvaji barlanglakás látható. (A kép forrása: indafoto.hu/mesterfoto)

Otthonok régen és most

A fenti példákkal nem azt akarom üzenni, hogy csináljunk a lakásunkból skanzent vagy költözzünk barlangokba. Sokkal inkább azt, hogy nézzük meg: hogyan élünk ma az otthonainkban, mik a tipikus problémák, amiktől szenvedünk, és mit lehetne jobban csinálni, hogy boldogabb, teljesebb legyen az életünk. A módszerek tekintetében két karakteresen különböző utat látok: az egyik a jövő felé tekinget, a tudomány és a technológia fejlődésétől várva a megoldásokat, a másikat inkább a múlt, a hagyomány érdekli, azt remélve, hogy ott több bölcsességre lel. Személy szerint az utóbbira hajlok, mondok is egy példát, hogy miért.

A régi emberek abból építkeztek, ami kéznél volt, akkorára építették a házaikat, hogy még éppen elég legyen és olyanra, hogy ne kelljen szégyenkezniük miatta. Természetes anyagokból, hagyományos technológiákkal, saját kezűleg, illetve közösségben (kalákában) épültek a házak, egységesnek mondható logikával és esztétikával. Bár a házak régen sem voltak egyformák, mégis mindig harmonikus volt az összkép. Mindezek miatt ma kulturális értéket képvisel az az épített örökség, amit maguk után hagytak.

Ezt a képet az Őrségben fotóztam, Szalafő-Pityerszeren. Szép, nem?

A mai házak ezzel szemben gyakran túlméretesek, ugyanakkor nem elég átgondoltak, ezért még így sem feltétlenül képesek kielégíteni lakóik igényeit. Drága megépíteni őket, ezért legtöbben félnek az építkezéstől, inkább készen vesznek valamit, szintén drágán. Mivel a mai átlagember már nem képes saját kezűleg építeni, nem ismeri az anyagokat, a technológiákat, nem látja át a tervezés és építés bonyolult folyamatát, ezért legtöbbször kiszolgáltatottnak érzi magát építkezés közben, ami szintén egy stresszforrás. A manapság bevettnek számító, leggyakrabban használt építési termékek és módszerek ráadásul nem környezetbarátak, emiatt fenntarthatatlanok. Arról nem is beszélve, hogy építési kultúráról manapság egyáltalán nem beszélhetünk, mintha kevésbé lenne az embereknek szeme az ilyen dolgokra, mint korábban.

A lakások berendezésénél hasonlóak a problémák: jellemzően túl sok mindent halmozunk fel bennük, emiatt nehéz rendben tartani, takarítani őket. A bútorok többsége nem tartós (pláne nem természetes) anyagból készül, ami mégis, az sokunk számára elérhetetlenül drága. A lakberendezők (és akiknek van pénze lakberendezőre) még mindig elsősorban a piac által mesterségesen generált trendekben gondolkodnak, nem alapértékekben, mint például a természetesség, az egyszerűség, a praktikum. A lakberendezési szokásaink tehát szintén nem fenntarthatóak, mivel az egyéni érdekek mellett kevés súllyal esnek latba a környezeti és társadalmi szempontok.

De kanyarodjunk vissza a címben szereplő etno stílushoz. Mennyiben lehet gyógyír ez a stílusirányzat a felsorolt bajokra? Mit képes vajon magába sűríteni a népi építészet hajdani tudástárából, a hagyományban rejlő bölcsességből?

Etno stílus a lakberendezésben

Az etno stílusról sok minden eszünkbe juthat a rusztikus parasztbútoroktól az egzotikus berendezési tárgyakig. Van, aki számára ez a stílus egyértelműen nemzeti karakterű és van, akinek inkább egyfajta kozmopolita életérzést hordoz. Mindkettőnek van létjogosultsága, továbbá mindkettőt lehet jól és rosszul csinálni, arányérzék kérdése a dolog.

1867-ben, Szegeden készült menyasszonyi láda. Kép forrása: magyarvagyok.com

Kép forrása: Pinterest

Az etno stílusnak mindig van egy kulturális meghatározottsága, vagyis jó esetben kötődik ahhoz a helyhez, ahol vagyunk. Egy bizonyos távolságból nézve azonban a különböző kultúrák közötti különbségek elhalványulnak és a hagyomány által hordozott ősi, kollektív tudás erősödik fel bennük. Ebből az ősi tudásból fakadnak bizonyos alapelvek, amik remekül adaptálhatók a mai viszonyokra is.  

1. Alapelv: természetes (újrahasznosított/újrahasznosítható) anyagok használata

A természetben nem létezik olyan kategória, hogy szemét, minden (újra)hasznosul, és ez sokáig az emberek számára is magától értetődő volt. Mindent újrahasználtak, amit lehetett, ami pedig végképp használhatatlanná vált, azt visszaadták a természetnek, ahol lebomlott, és kezdődhetett előlről az egész körforgás. Ma különös erőfeszítéseket kell tennie annak, aki próbál ilyen szempontból környezettudatosan élni. Tárgyaink többsége mesterséges anyagokból készül, de ami ennél is nagyobb baj, hogy igen gyenge minőségben. A természetes anyagú bútorok sokszor olyan drágák, hogy ezt az ökoluxust csak kevesen engedhetik meg maguknak, de szerintem nem is ez a cél. Vannak ugyanis olyan megoldások, amik segítségével meghekkelhető a rendszer. :) 

• léteznek olyan olcsó, természetes anyagok, amiket nem lakberendezési célra szántak, de kis kreativitással bátran alkalmazhatók (így pl. nem csak asztalos minőségű faanyagból készülhetnek bútorok, burkolatok, néhány alapvető szerszám birtokában nyugodtan lehet gondolkodni tüzépen kapható fűrészáruban is) 
• nem biztos, hogy ragaszkodni kell a méregdrága faparkettához, ha laminált árban kaphatunk hajópadlót
• az IKEA kínálatában gyakran lehet találni olyan temékeket, amik természetes anyagból készülnek és relatíve olcsók (a minőséggel kapcsolatban persze lehetnek fenntartásaink, de a tartósabb, egyedi bútorokért mélyebben bele kell nyúlni a pénztárcánkba)
• van, amikor nem érdemes erőltetni a természetes alapanyagot, mert nem adja magát a dolog, ilyenkor jön az a szabály, hogy használjuk minél tovább azt, amink van vagy vegyünk egy másikat használtan vagy vegyünk újat, de újrahasznosított alapanyagból (arra is figyeljünk, hogy az adott termék az életciklusa végén újrahasznosítható legyen és gondoskodjunk arról, hogy ez be is következhessen)

A hálószobánk falburkolata újrahasznosított zsaludeszkából készült. (Fotó: Volom Sári, Photon)

2. Alapelv: faék egyszerűségű bútorok, amiket (szinte) bárki meg tud csinálni

Ha funkcionális szempontból közelítjük, hogy mit kell tudnia egy bútornak, akkor gyakran rájövünk, hogy nem is egy konkrét termékre van szükségünk, hanem egy adott feladat ellátására képes tárgyra. Így például nem biztos, hogy gardróbszekrényre van szükségünk, hanem egy helyre, ahol kulturáltan lehet tárolni a ruháinkat (ez lehet egy rúd, néhány polc és egy függöny is). Ülőgarnitúrát sem csak készen lehet venni, megfelelő térben el tudok képzelni (be)épített ülőbútorokat, amire csak a szivacsot kell megvarr(at)ni. Könyvespolcot, asztalt, bármit át lehet értelmezni ilyen fejjel. Ezzel jelentősen leegyszerűsíthetjük a dolgokat, és még egy csomó pénzt is spórolhatunk.

Nálunk is számos DIY bútor van a lakásban: pl. előszoba bútor, konyhabútor nyitott részei, étkezőasztal falipolccal, könyvespolc, krétafal, dolgozóasztal, bútorfestéssel felújított/átalakított bútorok, lámpa kosárból, falburkolatok, stb. Ezek valójában nem mások, mint modern parasztbútorok, egy modern parasztházban.

A könyvespolc szintén zsaludeszkából készült, egy nap alatt rakta össze a férjem. (Fotó: Volom Sári, Photon)

3. Alapelv: olcsó, kreatív, low tech megoldások

Az etno stílushoz remekül passzolnak az olyan leleményes megoldások, amik nulla forintból, kreativitással oldják meg a problémákat. Ilyen ez a pohártartó is, amit a férjem talált ki és "gyártott le". Én hoztam egy problémát, hogy szeretném a talpas poharakat lógatva tárolni, ő szállította a megoldást: kiderült ugyanis, hogy nem kell hozzá semmi, csak egy dekopír fűrész.

Minimalista pohártartó: nem kellett hozzá semmmi, csak pár bemetszés a polcon. (Fotó: Volom Sári, Photon)

4. Alapelv: az etno stílus mint életfilozófia 

Az etno stílus mértékletes, kerüli a túlzásokat, a felesleges mozdulatokat, spórol az energiával. Helyben próbálja megoldani a problémákat, amivel nem boldogul egyedül, azt megoldja másokkal együttműködve. Nem versenyez feleslegesen, nem hangsúlyozza túl az individualitást, ösztönösen a helyén kezeli ezeket a dolgokat. Tisztában van vele, hogy a természet erősebb az embernél, ezért nem akarja megmenteni a Földet, de nem is olyan ostoba, hogy elpusztítsa azt.

A wabi sabit szokták úgy magyarázni, hogy nem más, mint a természetes egyszerűség bölcsessége. Ennek analógiájára azt mondhatnám, hogy az etno stílus nem más, mint a józan paraszti ész diadala! Erre a diadalra pedig most mindennél nagyobb és gyorsabb szükségünk lenne, mert így talán nem vágnánk ki magunk alól a (maradék) fát.