Egy őszinte életmódmárka története
Ki van a Greenster mögött? Egy ex-környezetvédelmi szakjogász, aki enteriőr stylistnak állt és most megpróbál hidat verni a két világ közé.

"Friss diplomával a kezemben azon töprengtem, hogy mi legyen: tartsak ki a jog mellett, tekintsek rá pusztán pénzkereseti lehetőségként és próbáljam meg szabadidőmben kompenzálni a hiányérzetemet vagy válasszam a rögösebb utat, hogy cserébe azzal foglalkozhassak, amit valóban szeretek. Bár ez utóbbira hajlottam, előbb még rá kellett jönnöm, hogy mi lenne az…" – Őrfi Eszter, a Greenster alapítója.

25 évesen kezdtem el jógázni, és önismerettel foglalkozni, ami a mai napig fontos része az életemnek. A jógán kívül minden olyan testmozgást imádok, ami a lelkemet is megmozgatja, mint a tánc és a túrázás. Az előbbiben eléggé mindenevő vagyok, a néptánctól a salsán át a kontaktig sok mindenbe belekóstoltam. Újabban a nia és a légtánc az, amit rendszeresen csinálok. Kirándulásból az utóbbi években lényegesen kevesebb jutott ki, mint szerettem volna. A gyerekek születése előtt sokat túráztam a Magas-Tátrában, nyaranta pedig kenuzni jártunk a barátaimmal. Olyan mély élményeket éltem át a természetben, amit semmi máshoz nem tudnék hasonlítani.

dsc_6100-2.png

30 éves voltam, amikor elvégeztem a környezetvédelmi szakjogász képzést, ami életem egyik legjobb döntése volt. Rengeteg értékes és inspiráló emberrel, gondolattal, kezdeményezéssel ismerkedtem meg ezen keresztül. Olyan kapukat nyitott ki előttem, amik messzire vezettek: többek között a Kisközösségi Programig és a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Irodájáig. Nagyon szerettem a "zöld ombudsmannak" dolgozni, környezetvédelmi szakjogászként ez volt a csúcs, amit elérhettem. A környezetvédelemben megtaláltam a küldetésemet, a jog viszont továbbra sem lett a hivatásom.

Egy gyerekkori álom megvalósítása

35 évesen, a második gyermekem születése után végleg eldöntöttem, hogy nem szeretnék újra jogászként dolgozni, abban viszont még mindig nem voltam biztos, hogy mit akarok csinálni helyette. A környezetvédelem iránti elkötelezettségem volt az egyetlen kapaszkodóm és az, hogy nem a bal agyféltekémet szeretném tovább pörgetni. Amikor egy gyerekkori vágyamnak engedve végül előálltam az ötlettel, hogy enteriőrstylistnak akarok tanulni, a férjem elég gyorsan rábólintott. Építészként (pár év közös építkezés után) látta, hogy van affinitásom a dologhoz és annak is örült, hogy lesz egy újabb kapcsolódási pontunk a munkán keresztül.

dsc_6829.jpg

Hivatás és életmód

Idén 40 éves leszek, és ha minden jól megy, elindul egy új korszak. Kilenc év jogászkodás, és hét otthon töltött év után kipróbálhatom magam egy olyan területen, ami minden eddiginél teljesebben fejezi ki gondolkodásomat a világról, megfelel a lelkialkatomnak és a választott életmódomnak.

Két dolgot kívánok ugyanis összeházasítani a munkámban: a természetesen szép otthonok iránti rajongásomat és a tudatosan egyszerű életmód iránti elkötelezettségemet.

Szeretnék hatással lenni arra, hogy itthon is megerősödjön az a tervezési szemlélet, ami az egyéni igényeken túl a környezeti és társadalmi szempontokat is figyelembe veszi. Tudjátok, a fenntartható divat forradalma már zajlik, ideje forradalmat csinálni a lakberendezésben is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greenster.blog.hu/api/trackback/id/tr9414813338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GREENSTER

Egy blog az egyszerűbb, tudatosabb, természetesebb, zöldebb otthonokért.

Friss topikok

süti beállítások módosítása