A terasz a házunk egyik legvagányabb, legjobban sikerült pontja, amit még a nálunk jóval tehetősebb barátaink is irigyelnek. Itt a férjem egy olyan szinten pofátlan, egyben pofonegyszerű trükköt eszelt ki, amivel a legkíméletlenebb kritikusa elismerését is kivívta: vagyis az enyémet.
A házunk összes lakott alapterülete 65 m2 (plusz a férjem 12 m2 -es tetőtéri dolgozója). Egy ilyen viszonylag kicsi lakás esetén különösen felértékelődik az a félig fedett, félig nyitott, panorámás terasz, ami hajszál pontosan ugyanakkora, mint a teljes konyha-étkező-nappalink, vagyis 26,4 m2. Ráadásul ehhez a nagyvonalú átmeneti térhez meglepően olcsón jutottunk hozzá, ami a férjem kreativitását dícséri.
Fotó: Bujnovszky Tamás
Mi volt a nagy ötlet?
A férjem ki akarta nyújtani a teraszt a kert fölé, de nem szerette volna letámasztani, mert abban építész szemmel nem lett volna semmi pláne. Olyan szerkezeti megoldást kellett találnia, ami önhordó, ugyanakkor relatíve olcsó. Egyszer csak bevillant neki, hogy ha élére állított pallókból csinálná meg a terasz szerkezetét, akkor két legyet üthetnénk egy csapásra: statikailag elég erős lenne hozzá, hogy elbírjon egy viszonylag nagy konzolt, és még külön burkolatra sem lenne szükség. Azt gondoltuk, majd lecsiszoljuk egy kicsit, kap valamilyen felületkezelést és kész. Ezt az elképzelést később továbbfejlesztettük olyan módon, hogy végül egyáltalán nem nyúltunk hozzá. Kicsit hepehupás, egyenetlen, de nagyon szépen öregszik a kezeletlen fa. Mivel nincs ereszcsatornánk, az eső szabályos vonal mentén csurog végig a teraszon, de ez sem árt neki, mert hézagolva lettek rakva a pallók, hogy átfolyhasson köztük a víz.
Építészet & design
A teraszpadló elkészültét követően több, építészeti szempontból fontos beavatkozás történt, amik nálunk mind luxusberuházásnak számítottak. Először is a férjem úgy döntött, hogy a terasz sarkában éktelenkedő, a benti kilátást jelentősen zavaró fa tartóoszlopokat kiváltja egy 7 m-es acél áthidalóval. Ha már urizálunk alapon megfejelte a dolgot egy ereszburkolatba épített sínnel, ami már tényleg csak a játék miatt kellett. Ő volt az, aki ragaszkodott az üvegkorláthoz, de természetesen azt is maga akarta megcsinálni. Miután elkészült a korlát, lefestette feketére a terasz hátfalát, mert az üvegben tükröződő fehér fal nagyon zavarta a szemét, a fekete színnel pedig sikerült ezt a tükröződést eltüntetnie. A teraszon alkalmaztuk először burkolatként a CK lapot (cementkötési faforgácslap), a belső részen abból készült az ereszburkolat, majd a pult is.
Mindaz, ami már nem építészet...
Legelőször a Torontáli szőnyeg került fel a falra és a gázzsámoly a pultra. Az első, Bujnovszky által készített fotóanyagon mindössze két bútor volt a teraszunkon: a fehér pad a szőnyeg előtt és a Józsi apukája által készített, általunk meghekkelt fa hintaágy. Ha jobban belegondolok, sokkal több bútorunk később sem lett...
A terasz funkcionálisan három részre osztható, a benti térhez hasonlóan. A konyhapult meghosszabbításában van egy kinti pult, ott szoktunk tárcsán sütögetni. A középső az étkező rész, aminek a bútorozása (több átmeneti, ad hoc megoldás után) éppen nyugvópontra jutott. Van egy asztalunk, amihez csak a fekete fémlábat vettük meg készen, az asztallapot rétegelt lemezből készítettük el hozzá. (A natúr lapot a fotózás óta feketére festettem, a tábla másik feléből pedig a gyerekeknek lett íróasztala.) Van hozzá hat darab összecsukható, fenyő székünk, amiket anyukámtól örököltem, és csak kisebb ráncfelvarráson estek keresztül.
Fotó: Kollár Franciska (werk)
A terasz túlsó vége, a szőnyeges fal előtti rész kihelyezett nappaliként funkcionál. Itt is volt már többféle ülőalkalmatosság. A képen még egy kanapét láthattok, de jelenleg egy raklapos megoldást használunk, mert az jobban kitölti a teret. A pihenősarok intimitását úgy teremtettük meg, hogy készítettünk egy sínen csúsztatható térelválasztót. A szerkezete nagyon egyszerű, stafniból készült a váza, amibe feketére festett nádrolót erősítettünk. Így az összhatása olyan lett, mint egy japán tolófalé.
Fotó: Volom Sári (Photon)
A hintaágy helyére később két függőfotel került, az egyikben ücsörgök az alábbi képen.
Fotó: Volom Sári (Photon)
A teraszunk, a ház többi részéhez (és hozzánk) hasonlóan, folyamatosan változik, fejlődik. Sok mindent kellene még befejezni, megjavítani, kitalálni rajta, de ez nem von le az alapvető értékéből. Azt is megfigyeltem, hogy évről évre más intenzitással és más hangsúlyokkal használjuk, idén például visszaszorult rajta a társasági élet. Egy jól működő otthonnak azonban ezt is tudnia kell: rugalmasan alkalmazkodni a változó igényekhez. Az ökologikus gondolkodásban ezt a képességet rezilienciának nevezik, és a tudósok szerint ennek a fejlesztése lehet a túlélésünk egyik legfontosabb záloga.
A legközelebbi Meseházas posztommal már bemerészkedünk a lakásba is. Két hét múlva jelentkezem!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
