A Meseházat bemutató sorozat utolsó darabjában a háló és a gyerekszoba fejlődéstörténetét szeretném elmesélni nektek. A fürdőt és a kamrát szándékosan kihagytam a sorból, de higgyétek el, jó okom van rá. Ezek jelenleg olyan állapotban vannak, ami nemhogy egy enteriőr stylistnak, de bárki másnak is ciki lenne... Megígérem, hogy ezeket a helyiségeket is bemutatom majd (előtte-utána fotókkal dokumentálva), de csak miután felújítottuk őket. Már alig várom! :)

Amikor a bővítést tervezgetve felmerült, hogy a régi  konyhánk helyén csináljuk meg a hálószobánkat, volt némi ellenállás. Ezzel a döntéssel ugyanis együtt járt, hogy a két lakás (a miénk és az anyósomé) közötti közvetlen átjárást megszüntessük. A Mama attól félt, hogy ezzel kizárjuk őt az életünkből, a Dédi kifejezetten támadásnak vette a dolgot, de még a férjem is gyanakodva tekintett az általam képviselt álláspontra, miszerint ez az intimitásunk záloga, ezért kénytelenek vagyunk meglépni.

A másik opció az lett volna, hogy a gyerekszoba kerül oda, és akkor megmaradhat az átjárás, ami innen nézve végzetes hiba lett volna. Egyrészt, mert egy szűken 9 nm-es helyiségről beszélünk, ami max. egy gyereknek lett volna elég, nekünk pedig ugye kettő lett végül, másrészt valószínűleg az az egy gyerek sem értékelte volna egy idő után, ha átjáróház van a szobája helyén. Summa summarum, végül a háló lett a befutó. Az ajtót lezártuk, a falat pedig telibe burkoltuk használt zsaludeszkával. Ezt láthatjátok az alábbi képen.

• 
• 
• 

A hálószoba anno és most

Ami a hálónk fejlődéstörténetét illeti, érdemes megnézni a galériában lévő másik két fotót is, különösen a Bujnovszky által 2017-ben lőtt képet. Ez annak a sorozatnak a része, amivel a Meseház megnyerte a MÉD-et. Építészeti szempontból zseniális fotók születtek, a lakás viszont még nem állt készen arra, hogy megörökítsék. Nézzétek azokat a polcokat a csetreszekkel, meg a szakadt retró lámpával! És az ágyunk, te jó ég... :D

Emlékszem amúgy erre a fotózásra, gyakorlatilag ki voltam tiltva róla arra hivatkozással, hogy épület fotózásnál nem stylingolunk, minél csupaszabb, annál jobb. Ez rendben is lett volna, amíg csak kívülről fotózunk, na de végül nem ez történt ugyebár. Mégsem bánom, hogy készültek ilyen képek is a lakásról, így legalább van összehasonlítási alapunk, hogy jobban lássuk, hol tartunk most.

A hálóval kapcsolatban két dolog igényel némi kifejtést: az ágy és a lámpák. A Bujnovszky fotón jól látszik, hogy egy Malm ágykeretről van szó, amit két oldalról beépítettünk. Azért döntöttünk így, mert összesen 220 cm széles a szoba, amibe nem lehet körbejárhatóan betenni egy 160 cm-es franciaágyat (hacsak nem keresztben). Ezzel a megoldással rájátszottunk a hálófülke jellegre, amit én speciel nagyon szeretek, mert kuckós hangulata van, és egy csomó hasznos lerakóhely keletkezett az ágy mellett. Sári képén nem igazán látni, de az ágykeretet azóta feketére festettem, mert nagyon zavart az a semmmihez sem passzoló, középbarna szín.

A lámpákkal kapcsolatban annyi az érdekesség, hogy a régebbi, natúr példány egy ötforintos, készen kapható darab volt, a most is használt feketét viszont egy kosárból készítettük, és sokkal menőbben néz ki szerintünk, mint a bolti változat. 

Dolgozó a háló sarkában

Mindketten otthonról dolgozunk a férjemmel, ami nagy kincs, ugyanakkor kihívás is egyben. (Az utóbbit inkább csak én érzékelem, de biztos vannak páran, akik értik, mire gondolok...) A képen látható asztal, aminél ülök, a hálószobánkban található. Eleinte a férjem használta, neki azonban nagyobb nyugalomra és intimitásra volt szüksége a munkájához, ezért épített magának egy irodát a tetőtérben. Ezzel mindketten nyertünk, hiszen így megörököltem tőle egy kész dolgozósarkot.

A régi étkezőasztal lapjából készített íróasztalt és az öreg fa polcot meghagytam, csak a falat festettem újra. Az asztal fölötti részen mágnesfestéket használtam, ami jópofa ötletnek tűnt, de őszintén szólva nem lettem belé szerelmes. Magával a festékkel elég nehéz bánni, megszenvedtem vele, amíg felkentem (főleg a táblafestékhez képest, ami viszont nagyon hálás anyag), a végeredményt pedig nem használom ki túlságosan, egy naptár lóg rajta összesen.

Szeretem ezt a puritán dizájnt, a fekete fal és a fa párosát. De ami ennél is fontosabb, hogy van egy zsebkendőnyi privát terem a lakáson belül, ami pont annyira van elszeparálva, amennyire nekem kell: ha akarom, magamra tudom zárni az ajtót, de általában nincs rá szükség. 

Fotó: Volom Sári (Photon)

A gyerekszoba új ruhája

A gyerekszoba is többféle fázison esett át, mielőtt elnyerte a mostani, korántsem végleges állapotát. Eleinte ez volt az egyetlen szoba a lakásban: a nappalink, a hálószobánk, a gyerekszobánk, és a dolgozó egyben. A kisfiunk elég sokat sokat sírt az első hat hónapban, ezért egy idő után leginkább baba-mama szoba lett belőle, mert Apa jobb híján kimenekült a konyhába. Amikor elkészült a bővítés, a korábbi konyhából háló, a mindenes szobából pedig gyerekszoba lett.

A 2017-es fotózásnál még egyáltalán nem volt mit nézni rajta, ezért nem is készült róla kép. Amikor 2018-ban megkeresett a Nők Lapja Enteriőr, már muszáj volt "villantani" valamit, ekkor készült el a zöld táblafestékes fal. Misi már rágta egy ideje a fülünket az emeletes ágy miatt, ezért az apja fogta, és felcsavarozta az ágyát a falra (a könnyűszerkezetes ház előnyei, ugyebár). Ez az ötlet hosszabb távon nem vált be, az ágy alatti bunkit például szinte sosem használták (ezt nem is értem, nekem tutit az lett volna a kedvencem), úgyhogy kb. egy évvel később az ágy visszaköltözött a földre. 

Van pár dolog, ami nem látszik a képeken, de röviden mesélnék róluk. A gyerekszobában lakik a gardróbszekrény, mert nincs máshol helye a lakáson belül. Egy csúnya, nehézkes, tolóajtós szekrényt képzeljetek el, aminek leszereltük az ajtajait, és egy függönyt akasztottam elé, mert így még mindig sokkal kulturáltabban néz ki a dolog. Tárolóbútort nem vettünk a gyerekszobába egyáltalán. Az én régi, ikeás polcaimon tartjuk a könyveket és a játékokat, a gyerekek ruháit pedig egy szintén régi Malm komódban, ami a franciaágyhoz hasonlóan középbarna színben pompázott. Mondanom sem kell, hogy ezt is lefestettem táblafestékkel. A fali polcok esetében ugyanígy jártam el. A korábban a konyhában használt, nyír hatású polcokat festettem át nekik fekete-fehérre.

• 
• 
• 
• 

Igazából az idei greensteres fotózás volt az, ami lendületet adott a gyerekszoba fejlesztésének. Ekkor készült el az íróasztal, ami régi adósságom volt a gyerekek felé. Mivel nem találtam olyat készen, ami méretben és anyagban is passzolt volna (szerettem volna, ha legalább az asztallap fából van), inkább csináltunk egyet. Vettünk egy nyír rétegelt lemezt, kettévágattuk, egyik fele a teraszon, a másik a gyerekszobában kötött ki. Különféle felületkezelést kaptak, kint a fekete táblafesték, bent egy színtelen vékonylazúr lett a befutó, mert minél natúrabb felületre vágytam. Alapból nem vagyok az a lakkozós fajta, nem szeretem lezárni a fát, de ha nagyon összefirkálják, akkor kénytelen leszek elgondolkodni valamilyen más megoldáson.

A gyerekszoba felújításával a legfontosabb célom az volt, hogy esztétikailag egységesítsem és természetes anyagok segítségével életre keltsem a helyiséget. Misi ágyát lefestettem, hogy jobban illeszkedjen a fekete-fehér színvilághoz, és szanáltam néhány oda nem illő tárgyat. A legnagyobb beruházás egy nagyméretű juta szőnyeg volt, amivel sikerült átlényegíteni a régi, rossz minőségű laminált padlót. Vettem új lámpákat (az ikeás függőlámpa újrahasznosított PET palackból készült), és pár kisebb dolgot (fonott kosarakat, kis tárolókat, ágytakarókat), amik együttesen sokat gyógyítottak az összhatáson, sokkal harmonikusabb lett a szoba, mint korábban bármikor.

Tervek és távlatok a Meseházban

Ezzel összeállt a kép és egy időre nyugvópontra jutott a gyerekszoba berendezése is. Ez az állapot sem fog persze örökké tartani, de már megvannak az elképzeléseink arra az időre, amikor a gyerekek külön akarnak majd menni. A mostani gyerekszobát kettéosztjuk, az egyik feléből Lenke szobája, a másikból lépcsőház lesz, ezen keresztül tudjuk majd birtokba venni a tetőteret. A hálószobánk felköltözik az emeletre, Misi pedig megkapja a mostani hálónkat. A tetőtérben még arra is lesz lehetőség, hogy kialakítsunk nekem egy nagyobb dolgozószobát/hobbihelyiséget, amire már rágondolni is bizsergető érzés. A földszinti fürdő és a kamra átalakítása a vizes dolgok miatt összefügg a tetőtérrel, ezért az ésszerűség azt diktálná, hogy addig ne nyúljunk hozzájuk, amíg a tetőtér kiépítése aktuális nem lesz. De hogy kibírom-e addig, afelől vannak kétségeim.

Mi a tanulsága a fenti történetnek? Egyrészt, hogy kis helyen is lehet jól működő, többfunkciós tereket létrehozni, ha képesek vagyunk a szűkös kereteket nem korlátként, hanem kapaszkodóként értelmezni. Erre példa a 8,8 nm-es hálószobánk, ami teljes értékű dolgozó is egyben. A gyerekszoba (és az elmúlt 7 év) legfőbb tanulsága pedig számomra az, hogy mindennek eljön a maga ideje, csak győzzem kivárni! :)

A Meseház sorozat ezzel (egyelőre) véget ért. Legközelebb - folytatva a Wabi Sabival megkezdett sort - egy STÍLUS poszttal jelentkezem. Tartsatok velem 2 hét múlva is!